3.rész Halálba kívánt Elnök

Arra keltem, hogy valaki ordítva ütögeti az ajtót.
- Johanna Mason kifelé! - ordította Roben.
- Mi van, ideges? - vihogtam úgy, hogy ő is meghallja.
- Na figyelj ide! Ma lesz a szekeres bevonulás amire ki kell téged cicomázni és hasonlók. Úgyhogy most rögtön told ki a segged! - mondta ordítva.
- Majd megyek, ha akarok. - válaszoltam unottan - Maga meg tolja el innen a nagy seggét. - tettem hozzá egy vigyorral.
- Jól van Mason, ha így játszunk, akkor így játszunk. - mondta vérfagyasztó hangon - Cristine, gyere ide és próbáld meg meggyőzni Johannát, hogy jöjjön ki! - halltam, ahogy elsétált és odaordított még valamit a másik mentornak. Ez az ember csak ordíbálva tud kommuninálni?

Ott ültem Leily Bobival a mentorokkal és Markussal egy asztalnál. Végül Cristine meggyőzött és kihozott a szobámból.
- Szóval, én arra gondoltam, hogy Johanna játszhatná a nagyszájú lázadót, Markus pedig a verhetetlen harcost. - mondta Roben. - Mit gondoltok? - nézett Markusra és a csapatunk többi tagjára, engem levegőnek nézett.
- Tökéletes! - vigyorgott a fiú, majd érdeklődve felém fordult - Neked jó így Johanna?
- Nekem mindegy. - rántottam meg a vállam hanyagul.
- Nagyon jó! Akkor már is mehetek a felkészítő csapatokhoz. - tapsikolt lelkesen Leily. Ez egész gyorsan ment.

-Hát sziaaaa! - virnyikolta három hang ahogy beléptem azon az ajtón ahol "Johanna Mason hetedik körzet" feliratú tábla állt.
- Úristen...  - dünnyögtem magamban.
- Gyere! Feküdj le, Drágaságom! - mutatt egy szék felé az egyik nő. Mindegyiknek színes volt a bőre, az egyiknek zölden csillogott és a hajuk neon színekben villogott.
Ahogy leültem a  székre elkezdtek körülöttem sürgölődni; megmosták a hajam és az egész testem, majd minden elképzelhető helyen szőrtelenítetek. Ragadtam a sok krémtől, a körmeimet megreszelték az arcomról pedig eltűntették a bőrhibáimat alapozóval.
Egy szóval tökéletessé tettek.
- Készen is vagy! - mondta a kék hajú nő és egy köntöst adott a kezembe - Vedd fel! - utasított, majd mindhárman kiszökdécseltek a szobából. Nagyjából öt perc múlva újra nyitódott az ajtó, és egy szőke, alacsony férfi lépett be rajta. Nem szólt semmit, csak csendben végig mért ami engem meglehetősen zavart.
- Mit bámul? - kérdeztem mogorván, mire felkapta a fejét.
- Vedd le a köntöst! - szólt rám kimérten, elkerekedett szemekkel néztem a fickóra.
- Ja, persze! Maga egy sztriptíz bárba képzeli magát? - horkantottam fel bosszúsan.
- Csak úgy tudom, hogy milyen ruhát adjak rád, ha látom a tested. - válaszol nyugodtan. Még egy szúrós pillantást ajándékoztam neki, majd egy hanyag mozdulattal ledobtam magamról a köntöst.
- Nagyon szép tested van. Izmos de mégis vékony. - állapította meg. Azt hittem felpofozom!
- Nem egy hús darab vagyok. Úgyhogy fogja vissza magát! - néztem rá szikrákat szóró szemmel, ő megint csak egy  lapos pillantással válaszolt és utána rögtön visszatér a testemhez.
-Testre simuló ruha. De a hajad is szép, éjfekete. Majd valami fejdísszel kiemeljük az arcod. - folytatja tovább a tervezgetést.
- Nagyszerű. - forgattam a szemem unottan.

Amikor elment a férfi rögtön visszajött a három tyúk.
- Fran elmondta, hogy milyen ruhád lesz. Csodálatos leszel! - mondta sipító hangon az egyik. - De nem érünk rá beszélni! El kell készíteni a sminked, a hajad meg ilyesmik. - tette hozzá gyorsan és újra lenyomtak a székbe - Kezdjük! - tapsolt egyet, és az egyik nő a körmömet kezdte csinálni a másik a sminkemet a harmadik pedig épp valamivel tépte a hajam.

Nagyjából két óráig tartott elkészíteni a hajam a sminkemet meg a körmömet. Már épp eluntam volna az életem, amikor közölték, hogy készen vagyok, utána pedig becsukott szemekkel kellett állnom egy tükör előtt és várni, hogy rám adják a ruhát. Kezek nyúltak hozzám, hallottam, ahogy felhúznak egy cipzárt, a ruha hihetlen szoros volt, és abból ítélve, hogy a térdemet nem érintette az anyag, meglehősen rövid is.
- Kész is! - kiáltott fel a nő büszkén - Nyisd ki a szemed! - kért meg engem izgatottan.
A szemeim kipattantak és ahogy megláttam a végeredményt leesett az állam. A bőröm hibátlanul csillogott és a szemhéjamra zöld csillámokat raktak. A körmöm kissé ombre hatást keltett, a hajamba pedig egy virágos fejdísz virított. A ruha a testemhez simult ahogy a férfi ígérte. Az alapja sima zöld volt, de raktak fenyőágakat és leveleket rá, bár lehet, hogy ezt kihagytam volna mert így túlságosan is egy fára emlékeztetett.
- Tetszik? - kérdezte érdeklődve Fran, aki időközben csatlakozott a csapathoz.
- Hát...fa lettem.
- Az volt a lényeg. - mondta mosolyogva.
- Azt látom. - húztam el a szám.
- Johanna! Gyere már! Már rég a szekérnél kéne lenned! - rontott be cseppet se udvariasan Ronald.
Én csak védekezően feltettem a kezem, olyan "le lehet szállni rólam" stílusban, mire a három nő felszisszent, hogy "ne mozogjak mert tönkre teszem a ruhám".

Amikor odaértem a szekerekhez már mindenki ott volt.
Markus öltözéke hasonlított az enyémre, az ő hajába is bele volt tűzve egy virág ami elég buzisan festet, ha engem kérdeznek.
- Na mi van? Homokost csináltak belőled? - vihogtam a fejébe.
- Belőled meg egy prosti fenyőfát. Na melyik a jobb, Mason? - kérdezte felhúzott szemöldökkel.
Jó, a ruha tényleg nem takar sokat, de azért befoghatná.
- Pofa be Markus - mutattam be neki, nem túl nőiesen.
- Gyorsan fel a szekérre! - lépett hozzánk Cristine - Ne feledjétek, Johanna a lázadó, Markus pedig a harcos. Érthető? - kérdezte, mi egyszerre bólintottunk. Marcus kezébe adott egy baltát nekem meg csak annyit mondott, hogy legyek zord.

A szekerünk elindult, és megpillantottam a kapitoliumiakat. Legtöbben a "lázadó Mason" nevet adták nekem, ugyanis azt ordították felém. Előre meredtem és egyenesen az Elnök szemébe bámultam. A tekintetemmel lyukat fúrtam a fejébe.
Ahogy megálltunk Snow előtt, minden elhalkult.
- Köszöntöm a viadal versenyzőit! - mondta egy műmosollyal, majd elkezdett beszélni, beszélni és még többet beszélni.
A hangja irritálta a fülem, az agyamba már százszor lejátszottam amit megölöm, és ezzel véget vetek a szörnyűségeknek.
- A versenyzőket támogatom és segítek nekik. - mondta. Ennél a mondatnál a haragom robbant, mint valami bomba. Segíteni?! Miben, hogy az embert a halálba kergessék?
Akaratlanul is a nagymamámra gondoltam és lenéztem a csuklómra amin ott fénylett a karkötője, amit anyám szedett le a csuklójáról, a halott testéről, miután felakasztotta magát. Itt elszakadt a cérna.
Egy mozdulattal kikaptam Markus kezéből a baltát és eldobtam az Elnök felé.

Páran felsikoltottak amikor az Elnököt tartó állványba csapódott a baltám, majd nagy csörömpöléssel a földre esett.
A mellettünk lévő szekerekből rám meredtek, a nézők a nyakukat nyújtogatták, hogy lássanak valamit, az Elnök pedig rám nézett, egyenesen a szemembe. A hideg is végig futkosott a bőrömön a tekintetétől. Fenyegetés tükröződött benne.
- Te megőrültél?! - fordult hozzám Markus, nem válaszoltam. A lovak újra elindultak visszafelé.

Még arra se volt időm, hogy lekászálódjak a szekérről, rögtön letámadtak.
-Te teljesen hülye vagy? Meg akarod öletni magad? Amikor azt mondtuk, hogy játszd a lázadó szerepét, nem arra gondoltunk, hogy hajíts az Elnök felé egy műanyag baltát. - fogta meg a vállam Ronald, de én egy könnyed mozdulattal lelöktem magamról - Tudod mit?! Nem érdekelsz! Azt csinálsz, amit akarsz!-ordította, az arcát eltorzította a düh és elviharzott.
Cristina kérdően nézett rám, de a szemébe mást is észre vettem; csodálatot. Talán még egy kis büszkeséget is.
- Te egy igazi lázadó vagy. - mondta ki egyszerűen, majd amikor látta, hogy nem áll szándékomban válaszolni Ronald után ment.
Egyedül maradtam.
Már épp mentem volna vissza amikor valaki utánam szólt.
- Johanna Mason! Tökös egy csaj vagy! - füttyentett egyet valaki, én pedig kérdően hátra néztem.