4.rész Odair?

Ahogy hátra fordultam egy kékes szemű fiúval találom szembe magam.
- Mit akarsz? - kérdeztem nem túl barátságosan.
- Én? Semmit. -vigyorgott - Szóval Johanna, baltát dobtál az Elnökre? - mondta még mindig vigyorogva - Rossz kislány.
Ez meg mit akar? gondoltam magamban.
- Figyelj, nyögd ki mit akarsz, mert nem érek rá. - meredtem rá unottan.
- Óóó, elnézés, hogy elpocsékolom a nagy Johanna Meson idejét! - emelte az ég felé a szemét majd felnevetett - Látom nem jössz ki jól a mentoroddal. - tette hozzá és egy pillanatra se szakította el a tekintetét rólam.
- Jól látod. - válaszoltam sóhajtva.
- A hetedikből jöttél? - kérdezte felhúzott szemöldökkel.
- Te meg a negyedikből - mondtam válasz helyett, üvöltött róla, hogy a negyedik Körzetből jött. Bronzbarna haja volt és kékeszöld szeme, tipikus tengeri gyerek, a lesült bőréről nem is beszélve, amiről egy erdei gyerek, mint én, csak álmodozhatott maximum. Az öltözete egy halásznadrágból és egy hálóból állt, az izmos mellkasára tekerve, az egyetlen kiegészítő amit viselt a csúklóján az egy sima, halászhálónak tűnő anyagból álló kötél, összefonva egy másikkal.
- Talált süllyedt. - mondta mosolyogva és közelebb lépett - Jól áll ez a ruha. - mért végig még az előbbieknél is feltűnőbben, elsötétült tekintettel néztem rá.
- Ki vagy és mit akarsz? Tudod mit! Nem is érdekel. - taszítom el magamtól és hátat fordítottam.
- Sam Odair vagyok. A titkaidat akarom. - kiáltotta utánam nevetve.
Szóval Sam  a titkaimat akarja tudni...érdekes.

A hetedik körzet lakosztálya, mí meglepő módon, a hetedik emeleten volt.
A folyósoról hallottam, hogy odabent veszekedés folyik, de ahogy beléptem mindenki elhallgatott.
- Ilyen titkos? Ha belépek már rögtön mindenki befogja? - kérdeztem gúnyosan négyüktől.
A nappaliban ültek. Leily Bobi arcán látszott, hogy mindjárt elbőgi magát, Markus a fotelben ült és unottan nézett rám. A két mentorom pedig fel akarták nyársalni egymást  a tekintetükkel.
- Inkább örülj ha nem tudod miről beszélünk! - fordult hozzám Roben.
- Roben, joga van tudnia! - fordul a férfi felé Cristine.
- Miről van szó? - kérdeztem akkor már ingerülten, és a két mentorra néztem - Miről kell tudnom?- fordultam Markus felé, ugyanis Cristine és Roben nem válaszolt.
- Roben nem akar a mentorod lenni. - bökte ki egyszerűen, mint aki már halálosan unja a témát. Roben felé kaptam a tekintetem.
- Tökéletes! Én se akarok az ő mentoráltja lenni! - fújtattam idegesen . -Roben, ezt kellet annyira titkolni? - röhögtem fel kínomban. - Ezt már rég tudtam. Az Elnök seggnyalója persze, hogy nem akar egy olyan mentoráltat aki legszívesebben levágná Snow fejét egy baltával. - mondtam neki.- Egy seggnyaló nem akar egy lázadót maga mellé.- fejeztem be kíméletlenül. Elsőnek elsápadt, de utána közelebb jött hozzám és lekevert egy rohadt nagy pofont.
- Ne merj a szádra venni! Se engem se az Elnököt!- ordította le a fejem. Nem is gondolkodtam, reflexből felhúztam a térdem és hason rúgtam.
- Johanna! Te meg mit csinálsz? - lépett felém Cristine, de én elléptem előle és kifutottam a lakosztályból.

Egyenesen a lifthez rohantam, hogy ne tudjanak követni.
Idegesen csaptam rá az egyes gombra, minél messzebb akartam lenni Robentől. Felkaptam a fejem, mert a lift megállt a negyedik emeletnél.
- Hello Johanna! - lépett be Sam a liftbe feltűnően boldogan, hogy újra összehozott minket a sors, én csak idegesen fújtattan egyet - Mi történt? - kérdezte lágy hangon, mint akit tényleg érdekli, hogy mi van velem, felé kaptam a tekinteten, mire kikerekedett szemekkel nézett vissza rám - Veled meg mi történt? - ért hozzá az arcomhoz, ahol már egy szép nagy vörös folt éktelenkedett.
Épp mondtam volna neki, hogy semmi köze hozzá amikor a lift megállt és kinyitódott.
Úgy rohantam ki a liftből mintha puskából lőttek volna ki.
- Hé Johanna! Várj már! - futott utánam, de én  csak eszeveszetten rohantam előre.
Egy lépcső felé vettem az irányt és hármasával ugrottam át a fokokat, végül leértem egy szobába ahol korom sötét volt.

A sötétbe tapogatóztam épp amikor Sam nekem jött hátulról, amivel sikerült feldönteni engem, ő pedig egyenesen rám zuhant.
- Szállj már le rólam! - nyomtam fel a mellkasát a kezemmel.
- Rögtön! - mondta, és bár korom sötét volt, szinte éreztem, hogy vigyorog. Ahogy leszállt rólam újra egy villanykapcsoló keresésére indultam. Pár perc múlva meg is találtam és nagy erővel ráütöttem. A helyiséget körbe ölelte a fény, és ekkor megláttam, hogy hol is kötöttünk ki pontosan. A kiképző teremben. A kiválasztottak itt készülnek fel a viadalra. A szoba tele volt fegyverekkel.
Az a szabály, hogy ide nem mehetünk be őrizet nélkül, mi mégis bent voltunk.
- Kiképző terem - mondta Sam mellettem.
- Tudom. - válaszoltam és most én vigyorodtam el. Ki kellett dühöngenem magam és erre a célra teljesen megfelelt egy bábu és egy balta. Tökéletes.
A balták felé vettem az irányt. Elvettem a legnehezebbet és egy bábuhoz léptem.
- Johanna te meg mi.... - lépett hozzám Sam, de nem hagytam, hogy befejezze.
- ROHADJ MEG ROBEN! - ordítottam és teljes erőmből belevágtam a baltát a bábu mellkasába - ROHADJ MEG SNOW! - folytattam a listát és most egy másik bábut céloztam meg, és akkora erővel dobtam rá a baltát, hogy eldőlt. - DÖGÖLJÖN MEG AZ EGÉSZ KAPITOLIUM! - üvöltöttem és most a boxzsákhoz léptem, majd addig püfföltem ameddig Sam vissza nem rántott a derekamnál fogva.
- Johanna, nyugodj meg! - mondta a szemembe nézve.
- Engedj el! - ordítottam le a fejét, de ő még mindig erősen tartott. - Ha nem engedsz el téged ütlek péppé Sam! - néztem elszántan a szemébe, mire egy félmosollyal válaszolt. - Én szóltam. - sziszegtem és a hasába térdeltem. Nem engedett el, de a szorítása lazult, kihasználtam a pillanatot és kitéptem a kezem. Az öklöm az arca felé lendült, de ő az utolsó pillanatban kicsavarta a kezem.
Fájdalmasan felszisszentem.
- Johanna, lenyugodnál végre? - kérdezte idegesen.
- Engedj el! - mondtam parancsolóan, de az elcsukló hangom miatt nehezen lehetett komolyan venni.
- De nem fogsz leütni, se beletérdelni a gyomromba? - kérdezte felhúzott szemöldökkel. Bár nem az volt a  megfelelő pillanat, de felnevettem.
-Nem, Sam, nem fogok. - vigyorogtam a fejébe, mire ő elégedetten elengedett. Pár percig csak ültünk egymás mellet, de utána megszólalt:
- Mi történ, hogy ennyire felhúztad magad? - kérdezte kíváncsian. Elsőnek nem akartam elmondani, de utána, ahogy ránéztem, még is kifakadtam:
- A mentorom nem akar engem mint mentoráltja… - mondtam és közben az összekulcsolt kezeimet néztem.
- Ezért kaptad azt a pofon is? - mutatott a jobb arcomra, ami fájdalmasan lüktetett.
- Megmondtam, hogy egy seggnyaló és, hogy leszarom az Elnököt, neki ez nem igazán tetszett. -mondtam vigyorogva Samnek.
- Aha, értem. - mosolygott vissza zavartan rám. - Tudod elég szimpi egy csaj vagy. - nézett rám félmosollyal, és ekkor beugrott. Az a félmosoly olyan ismerős....hát persze! Finnick!
Kikerekedett szemekkel néztem Samre, hogy nem jöttem rá? Hiszen mondta is, hogy Odair, de valahogy még se ugrott be rögtön.
-Te Finnick Odair testvére vagy? - kérdeztem felhúzott szemöldökkel.
- Nem. Az unokatestvére vagyok . -mosolygott, és ekkor észrevettem a hasonlóságokat: a szemük színe, bár Samnak inkább világoskék, a hajuk, de még a gödröcskéik is megegyeznek. De az orruk...az orruk teljesen más.
- Tudom, hogy helyes vagyok, de azért ilyen feltűnően ne bámulj! - zökkentett ki a gondolataimból vigyorogva, felhorkantottam, ja meg a modoruk is ugyanolyan.

Sam egész végig a tengerről és a pálmafákról beszélt nekem.
Elképzeltem, hogy a nap melegen érinti a bőröm és rövidgatyába flangálok a tengerparton.
A hetedik körzetben mindenkinek fehér a bőre ugyanis a fák miatt mindenhol árnyék van. A rövidgatyáról meg ne is beszéljünk, sose lehetett felvenni, mert a növényzet és a letört gallyak véresre sebeznék a lábunkat.
Sam a hajókról és a halakról is beszélt.
Elmesélte, hogy kiskorában nem szerette a halat, de mivel csak az volt, muszáj volt megkedvelnie az ízét.
- Amikor úszol a tengerben...Tudod azt az érzést nagyon nehéz kifejezni. A sós víz kellemesen csípi a bőröd, a hullámokat érzed a fejed felett, és minél lejebb mész, annál sötétebb van és hidegebb, de még is a tenger mélye a legjobb. Minden elhalkul, és csak a színes halakat és vízinövényeket látod. - fejezte  be, majd mosolyogva felém fordult.

Én visszanéztem rá és az arcát vizsgáltam, közbem érzékeltem, hogy mennyire közel van a kezünk egymáshoz. Valami furcsa izgalom járta át a testem és ahogy azokba a kék szemekbe néztem kedvem lett volna mosolyogni. 

Jézus Johanna!

Kaptam észbe és elkaptam a tekintetem róla, mielőtt még félre érteni a helyzetet, és azt hinni hatással volt rám az Odairekre oly jellemző báj. Nem létezett olyan ember a földön, aki nem ismerné az unokatestvérét, a csitri osztálytársnőim is folyamatosan arról álmodoztak két tanóra között, hogy vajon milyen lehet Finnick Odair csókja, azt már elfelejtették, hogy ahhoz, hogy ilyen híres legyen tizennégyévesen egy mészárlást rendezett, hogy kijusson élve az Arénából. De végülis kit érdekel, ha a hasán akár sajtot is lehetne reszelni, nem?