6.rész Szövetség

Arra keltem, hogy a hányinger kerülget.
Nem is emlékeztem mikor aludtam el. Feltápászkodtam és fájdalmasan a hasamhoz kaptam. Egy pillanat múlva a wc-be kellett rohanom, mert feljött a torkomon az az egy szem alma és a kávé. Valahogy éreztem, hogy nem tett jót amikor az egyik hivatásos gyomron vágott.
Felálltam és kimostam a szám. Csak akkor éreztem meg, hogy milyen éhes is vagyok.
Csöndben kinyitottam, pontosabban elraktam, az ajtót és osonva kimentem a lakosztályba.
A nappaliba koromsötét volt, így nem láttam meg, hogy valaki a kanapén ül.
-Te meg, hova mész? -kérdezi Markus.
Kínomban még jobban összehúztam magam és csak reménykedtem abban, hogy ráfogja, hogy "csak a szél volt" vagy valami hasonló. De persze nincs szerencsém.
- Hiába erőlködsz, észre vettelek - mondta, majd egy kattanással felkapcsolta a villanyokat. - Hova mész? - kérdezi újra. A kezében valami kekszet tartott, aminek a látványától felcsillant a szemem. De ahogy eszembe jutott, hogy azt az egy szem almát is kihánytam, a teasütikkel meg se próbálkoztam,  rögtön elment a kedvem tőle.
- Valahova. - mondtam olyan "semmi közöd hozzá" stílusban.
- Szóval Odairhez.
Összeráncolt homlokkal meredtem rá.
- Ezt meg honnan veszed? - néztem rá felhúzott szemöldökkel. Ő csak felhorkant és lesajnálóan rám bámult.
- Ne álltasd magad, drága. Mindenki látja, hogy egymásba vagytok zúgva. - mondta vigyorogva.
Ez meg mi a szarról beszél? Oké, nincs mit tagadni, Sam egy helyes fiú és keresi a társaságomat, talán még be is magyarázhatnám magamnak, hogy tetszem neki, de mi értelme lenne? Pár nap múlva egy arénába leszünk és meg kell majd ölnünk egymát. Nem hangzik túl jó love storynak.
- Hát te valamit nagyon benéztél haver. - mondtam végül röhögve - Te ne álltasd magad, ha azt hiszed, hogy én két nap alatt "belezúgok" valakibe, hülye vagy - néztem rá gúnyosan.
- Jó oké, elhiszem. - vigyorgott a képembe - Akkor hova mész? Este tízkor? - nézett rám kérdően
- Nem rád tartozik, Markus.-mondtam ki fagyosan a nevét, majd gyors léptekkel becsaptam magam mögött a lakosztályunk ajtaját. Még én magam sem értettem igazán, hogy miért nem árultam el neki, hogy igazából csak a hűtőhöz akartam menni. Talán, egyszerűen csak nem szeretem amikor számon kérnek és semmi kedvem nem volt beszámolni a terveimről, szívesen hagyom kételyek között inkább.
Végig csoszogtam a folyóson és befordultam a liftbe. Hosszasan méregettem a számokat, majd megnyomtam a tizenhármas gombot. Úgy döntöttem felmegyek a tetőre, egy kis friss levegő jót fog tenni.
Magamat néztem a liftben, a tükörben. Az arcom jobb oldalán már kezdett halványulni a kék folt. A bőröm sápadt volt, a hajam pedig össze-vissza állt a fejemen.
A lift hangtalanul kinyílt, pontosan a tetőn álltam. Lapos volt és a végébe korlátott szereltek. Odasétáltam a tető szélére, az egész várost láttam innen. Minden épület ki volt világítva, olyan volt mintha kis fénylő csillagok lettek volna. Szomorúan elmosolyodtam. A hetedikben még a leggazdagabb család se tehetette meg, hogy ilyen szinten pazarolja az áramot.
Kirázott a hideg.
Vajon a családom most mit csinál?
Izgulnak, hogy a lányuk a halálos viadalra megy? Vagy talán félnek?
Nem. Azt nem hinném, legalábbis anyám biztos nem, Ő ahhoz túlságosan egy álomvilágba él, hogy felfogja, mekkora veszély fenyegeti a lányát. Valószínűleg már alszik, apám meg fát vág a baltájával és arra gondol, hogy a lánya ezzel ölni fog, és nem fát vágni. Emberekbe fogja beleállítani.
Felnéztem az égre, olyan mű volt. A Kapitoliumban minden mű. Az emberek, az ételek, de még a boldogság is. Itt mindenki csak játssza magát és megfelel Snow elnöknek.
Ökölbe szorult a kezem, hogy én, hogy utálom ezt az embert. Nem is ember, hanem egy szörnyeteg.
- Meg fogsz fagyni. - mondta egy hang mögülem. Meglepetten hátra fordultam.
- Te meg mióta vagy itt? - meredtem az előttem álló fiúra. Ha az emlékezetem nem csalt a hatodik Körzetből jött. Nem lehetett több tizennégynél, de jó erőben volt.
- Nagyjából amióta feljöttél. - mondta vigyorogva.
- Mit akarsz? - kérdeztem tőle, és a korlátra dőltem. Még itt sem lehet nyugta az embernek.
- Szövetséget. - vágta rá, a szemem kikerekedett a szó hallatán.
- Biztos vagy benne hatoska? Szövetség egy olyannal akit legelsőnek akarnak kinyírni az arénába? - néztem rá felhúzott szemöldökkel, ő csak rántott egyet a vállán.
- Úgyse tudnak megölni. - mondta a szemembe nézve - Nem félsz a Kapitoliumtól. Ezt Snow is érzi. - tette hozzá
- Nagyon jó, és most ezzel mit kezdjek? - néztem rá kérdően.
- Szövetségesek, vagy nem? - kérdezte újból. A felém nyújtott kezére meredtem. Mindig is tudtam, hogy nem szeretnék szövetségest magam mellé. Hiszen őket is meg kell majd ölnöm valamikor. A fiúra meredtem, barna szeme magabiztosan csillogott.
- Egyességet kötünk. - mondtam határozottan, meglepetten meredt rám.
- Milyen fajta egyesség? - kérdezte összehúzott szemöldökkel.
- Az arénába nem támadunk egymásra. De nem kell velem lenned mint egy szövetséges. - ajánlottam fel az ötletem.
Látszott az arcán, hogy gondolkodik, szinte láttam, ahogy megmozdulnak a fogaskerekek az agyában.
- Szóval amolyan békekötés? - nézett rám kíváncsian.
- Az -válaszoltam és felé nyújtottam a kezem, ő egy pillanatig vacillált, de utána rögtön kezet fogott velem, erősen, magabiztosan. Ezennel megpecsételtük azt a bizonyos békekötést.

A lifthez lépkedtem amikor meghallottam Sam hangját. Kíváncsian néztem a hang felé. Egy becsukott szobából jött, léptem egy lépést arrafelé.
- Értsd már meg, hogy nem! - hallottam egy női hangot, kikerekedett szemekkel mentem az ajtóhoz.
- De miért nem, Carolina? - kérdezte idegesen Sam.
- Mert baromira nem szimpi az a csaj, rád is úgy vigyorog... - válaszolt a lány, érződött a hangjában a féltékenység.
- Nem vigyorog rám. Csak barátok vagyunk és pont ezért  leszünk szövetségesek Johannával. - mondta Sam, bennem megállt az ütő Hogy mi? Oké, hogy jóba vagyunk, de szövetségesek?
Nem mintha megakarnám ölni Samet vagy valami, de akkor is. Valahogy én mindig úgy gondoltam, hogy egyedül fogok a viadalra menni, hogy nem lesz semmi segítségem.
Na várjunk, most komolyan az a bajom, hogy segítséget kapok?
Eszembe jutottak Cristine szavai.
Össze voltam zavarodva. Úgyse fogom megölni Samet. Akkor meg miért ne legyünk szövetségesek?
- Választanod kell Sam! Én vagy az a Johanna? - kérdezi a csaj ingerülten, a gyomrom felfordul ettől a dumától, az a hangsúly ahogy kimondta a nevem...Visszataszító!
- Ne csináld már ezt Carolina! - nyögött fel fájdalmasan Sam, mintha fizikai szenvedést okozna neki a párbeszéd.
- Egyszerűen nem értem mit szeretsz abban a csajban! - ordította Carolina. Elléptem az ajtótól. Nem akartam hallani Sam válaszát. Legalábbis nem most és nem itt, nem ilyen módon. Visszarohantam a liftbe és sietősen megnyomtam a hetes gombot.
Amikor visszaértem a lakosztályomba még mindig ott hevert a kanapén a Körzettársam.
- Na? Visszajöttél? El tudtál szakadni a te kis Samedtól? - nézett rám vigyorogva, kérdően felé pillantottam.
- Mit szívtál Markus? - kérdeztem gúnyosan, majd besétáltam a szobámba.

Az ágyamon feküdtem és a plafonra meredtem.
Szövetség Sammel.
Még mindig ezen gondolkodtam, és tudtam a választ, hogy mért is félek ettől a szövetségtől.
Mert nem tudnám megölni azok után, hogy a viadalt együtt vészeltük át.
Megölni.
Szorosan lehunytam a szemem. Nem tudnám megölni.


Sziasztok!
Remélem nem annyira zavaros ez a fejezet számotokra.
Azért csináltam ilyenre ezt a fejezetet, hogy érzékeltessem:
A magabiztos Johanna is tele van megválaszolatlan kérdésekkel.
Persze a történet során mindenre választ kapunk :D 
Ha bármi kérdésetek van a fejezettel kapcsolatban, bátran kérdezzetek ((:
Nektek, hogy tetszett ez a fejezet?
Én nem vagyok teljesen megelégedve vele, de megígérem, hogy a következő rész hosszabb és esemény dúsabb lesz. :D (;