7.rész Az edzés

Futottam. Nem tudom mi elől de a lábam hangosan dobbant a füvön. 
A balta ott lógott a kezemben.
Egyszer csak megláttam valakit. Ahogy közelebb mentem Sam körvonalát vettem ki.
- Sam! - ordítom és mosolyogva megyek hozzá.
Már majdnem odaértem amikor elővette a fegyverét és felém tartotta.
Lefagytam.
- Sam? Mit csinálsz? - nézek rá és felhúzom a szemöldököm. 
- Sajnálom - mondta és a kést egyenesen felém dobta.
Reflexből felemeltem és eldobtam a baltám.
A kés mellettem ment el, de a balta egyenesen Sam hasába fúródott.
Felsikoltottam.
Odarohantam és levetettem magam mellé.
- Miért tetted? - nézek rá elcsukló hangon.
- Nyerd meg .- suttogja és eldördül az ágyú. 

Reszketve ébredtem fel. A ruhám teljesen átázott az izzadtságtól.
Csak egy álom.
Nyugtattam magam, és az órára néztem: 05:30
Úgy döntöttem nem erőltetem az alvást, így a fürdőszobába baktattam. Miután lezuhanyoztam és felvettem az edzős ruhám, kimentem a konyhába.
- Jó reggelt! - köszönt Cristine.
- Hello! - nyögtem oda valami köszönés-félét. Elvettem egy csicsás muffint az asztalról, ami elvileg csak dísz lett volna, és magamba tömtem. Bár még mindig fájt a hasam, nem bírtam ellenállni az ételnek.
Egész jól elbeszélgettünk Cristinevel, amikor belépett az ajtón  Roben.
- Pezsgőt nyitunk emberek! - füttyentett egyet - Johannának sikerült felkelnie! Haladás! - mondta és kacsintott egyet felém. Rámeredtem, majd Cristinera.
- Hidd el, nem miattad keltem fel. - mondtam gúnyosan és elsétáltam.

Markus nem jött edzésre mert elvileg rosszul volt. Így aztán egyedül álltam a liftbe. Ahogy kinyitódott a liftajtót Samt pillantottam meg. A gyomrom görcsbe rándult ahogy eszembe jutott a tegnap este és a mai álmom.
Nem, nem, nem!
Nem akarok vele beszélni! Nem akarok vele találkozni! De még látni se akarom.
- Szia Johanna! - lépett felém vigyorogva, a hangjától megrándul az arcom. Istenem! mi van  velem?
Szedd már  össze magad! Parancsoltam magamra, és visszavigyorogtam rá.
- Hello Sam! - mondtam és úgy tettem mintha körbe néznék. Nem akartam a szemébe nézni.
- Valami baj van? - kérdezte, nagy nehezen ráemeltem a tekintetem. Valódi aggódással nézett rám.
- Semmi bajom. - válaszoltam kurtán és a kések felé vettem az irányt, közben pedig nem tudtam nem arra gondolni, hogy mennyire vakítóan kék a szeme és, hogy mennyire szívesen végugsimítanék az álkapcsán.

Már egy jó ideje, hogy  a késeknél álltam és Sam körzettársát, Carolinát, figyeltem.
Egy buzogányt tartott a kezében. A bábúra koncentrált, majd eldobta. Egyenesen fejen találta a céltáblát. Vágtam egy grimaszt és a saját bábum felé pillantottam. A kezembe tartott késre figyeltem, majd felvettem a dobó állást és elhajítottam a kezemben tartott fegyvert.
Az egyik kés a fejébe, a másik a hasába, az utolsó pedig a nyakába állt a bábunak.
Épp a késeket raktam a helyükre amikor megpillantottam a hivatásosokat. A balták felé mentek. Úgy döntöttem megnézem, hogy hogy is tudnak báni vele. Elsőnek egy lány lépett a fegyverekhez és elvett egy nagyobb baltát. Felhúzott szemöldökkel figyeltem, meglendítette a fegyvert és eldobta. Már a dobás elején láttam, hogy nem lesz jó a célzás. Még a közelébe se ment a bábúnak. Hangosan felnevettem.
- Na heteske te csak kussolj! - fordult felém villámló tekintettel a lány.
- Még négyévesen is jobban céloztam mint te! - folytattam a gúnyolódást.
- Na akkor gyere ide és mutasd meg te, hogy mit tudsz! - mondta, és a kezembe adja a baltát. Én csak vigyorogva a bábúkhoz lépkedtem és belevágtam a baltát. Gyorsan és pontosan céloztam.

Amikor éreztem, hogy mindenki engem néz, teljes erőmből a földbe vágtam a fegyvert, és győztes vigyorral meredtem a megdöbbent hivatásosok szemébe. Hirtelen mindenki felém kapta a fejét.
- Remélem tudjátok, hogy nem csak a bábú nyakát tudom elvágni a baltával. - mondtam fenyegetően  és egy elégedett vigyorral távoztam a balták közül.
- Johanna! - jött utánam Sam - Nem tudtam, hogy ennyire  jól tudsz bánni a baltával. - mondta egy elismerő mosollyal - Jó sokan akarnak majd szövetségesnek.- átkarolta a vállam és a szemembe nézett. Meglepetten néztem az engem karoló kezére.
- Ja, lehet. - mondtam közömbösen.
- Biztos. - helyesbített - Tudod örülök, hogy mi már azok vagyunk.
A számról lefagyott a vigyor.
- Mik vagyunk? - kérdeztem óvatosan.
- Hát szövetségesek! - vágta rá, a szívem kihagyott egy dobbanást.
Ne. Csak ezt ne.
Zavartan néztem rá. Ő most elvárja, hogy szövetségesek legyünk?
- Valami baj van, Johanna? - kérdezte a szemembe nézve, és ekkor tudtam, ezt tisztáznom kell vele. Karon ragadtam, és odahúztam a lándzsákhoz.
- Figyelj, Sam...Én nekem ez nem volt ilyen egyértelmű. - mondtam ki óvatosan és próbáltam leolvasni az érzéseit az arcáról. Zavarodottnak tűnt.
- Mi? - kérdezte homlok ráncolva.
- Az... - vettem egy nagy levegőt -, hogy mi szövetségesek vagyunk. - néztem a szemébe és a reakcióját figyeltem. Elsőnek értetlenül nézett, de utána kinyitotta a száját mintha mondani akarna valamit, de utána mégse szólalt meg.
- Sam... - kezdtem volna a magyarázkodást, de ő beleszólt.
- Szóval meg fogsz ölni. - mondta tárgyilagosan, de a szeméből csak úgy áradt a düh.
- Mi? Nem! Dehogy! - tisztára bepánikoltam- Én nem ezt mondtam Sam. - néztem rá.
-Nem, te nem ezt mondtad. Te azt mondtad, hogy nem akarsz a szövetségesem lenni, és tudod legtöbbször akik nem szövetségesek azok megölik egymást! - mondta magából kikelve és hátat fordítva nekem elsétált.
Utána néztem és lesütöttem a szemem.
Hurrá, még egy ember aki utál.

Az edzés után ebédelni mentünk. Pontosabban mentem.
Sam a hivatásosokkal röhögött valamin. Bár nincs jogom hozzá, de haragudtam rá. A hivatásosokkal összeállni? Soha a büdös életben nem bíznék meg bennük.
- Hé Johanna! Idejössz? - kérdezte a hatos fiú aki egy köralakú asztalnál ült, mellette pedig külsőbb, ismeretlen körzet kiválasztottjai ültek. Elsőnek nem akartam odamenni. De amikor meghalottam Sam röhögését újra elfogott  a düh.
Ha ő a hivatásosokkal ilyen jól el van akkor én mért ne lehetnék a hatoskával?
- Persze, jövök! - fogadtam el a meghívást és leültem hozzájuk. Magamon éreztem Sam tekintetét miközben beszélgettem a hatos fiúval, mint kiderült  Jacobbal.
- Figyu, miért stiről téged ennyire az a csávó? - kérdezte röhögve. Én csak megvontam a vállam.
- Biztos bejövök neki. - vigyorogtam, majd egyszere vihogtunk fel. Samra pillantottam, gyanúsan figyelte Jacobot.
- Ő a négyes srác, nem? - kérdezte Jacob.
- Igen. Ő az. - válaszoltam, és megint eszembe jutnak a tegnapi nap emlékek.
Carolinára pillantottam. Ott vihorászott a fiúkkal, persze párszor "véletlenül" úgy hajolt előre, hogy jól látható legyen a dekoltázsa. Jacob követte a tekintetemet, majd szem forgatva hozzám fordult:
- Mint valami rossz kurva. - céloz Carolinára. Újra Sam Körzettársa felé fordultam, majd bólintottam egyet Jacob felé.
- Pontosan - mondtam gúnyosan és felálltam a tálcámmal.

Lift felé vettem az irányt ugyanis közölte velem Cristine, hogy "most rögtön  gyere fel a lakosztályba mert megbeszélés lesz!"
Már épp megnyomtam volna a hetes gombot amikor Samot vettem észre.
- Várj! Én is a lifthez megyek! - mondta és felém kezdett rohanni. Legszívesebben szépen megnyomtam volna gombot és hagytam volna, hogy a szeme láttára becsukódjon a liftajtó.
- Kösz. - mondta és belépett a liftbe. Pár percig csöndbe voltunk, de utána nem bírtam ki, hogy ne tegyek valami gúnyos megjegyzést.
- Látom barik letettek a hivatásosokkal. - mondtam egy grimasszal.
- Látom összehaverkodtál a hatoskával. - kontrázott rá ugyanabban a hangnemben.
- Téged ez ennyire zavar Odair? - kérdeztem élesen.
- Nem, engem csak az zavar, hogy nekem beadtad a "még nem tudom mit akarok" dumát, de persze a hatos rögtön a szövetségesed lett. - mondta idegesen.
- Te még mindig ezen vagy fennakadva? Amúgy se vagyunk szövetségesek Jacobbal! - néztem rá hidegen.
- Ja, persze... - mondta és kilépett a liftből. Dühösen meredtem utána.
- Seggfej! - sziszegtem magamnak.

- Hé Johanna! - ordított utánam Cristine, amikor elrohantam a nappali mellet, ahol elvileg kupaktanácsot tartanak. - Megszeretnék beszélni veled valamit! - szaladt utánam.
- Nem érdekel
- Én meg az nem érdekel, hogy mit gondolsz! Johanna Mason kifelé!   -ordította, miután becsaptam magam mögött az ajtót, amit időközben valaki helyre rakott és kulcsra zártam.
- Majd megbeszéljük holnap . -válaszoltam unottan.
-NEM TE FOGOD MEGMONDANI, HOGY MIT CSINÁLJUNK, MEGÈRTETTED?! - üvöltött.
Szem forgatva ültem le az ágyra.
- Cristine, nyugi. - mondtam neki.
Ez volt az a pillanat amikor berúgta az ajtót és úgy pofon vágott, hogy csillagokat láttam.

Sziasztook!
Mi a véleményetek erről a fejezetről?
Próbáltam belevinni a zavarodott és a tipikus nagyszájú Johannát is.
Meg persze Cristine. :D Hát még ő is elvesztette a türelmét :"D .
Vajon Johanna még hány pofont kap? :D 
Kíváncsian várom a véleményeket :* (: