13.rész Megbosszulom

Tegnap öten haltak meg. Köztük két hivatásos, Carolina és a hármas fiú. Ahogy felébredtem hihetetlen fájdalmat éreztem a jobb bokámba és a combomba. Elővettem a krémet és óvatosan bekentem magam. Hihetetlen nagy hőség volt. A folyóhoz mentem és ittam belőle.
Sam még mindig aludt. Tegnap óta egy szót se szólt hozzám és jobb is volt így. Úgy se tudom, hogy mit mondhatnék neki.
- Jézusom de meleg van! Mint valami szauna! - hallottam a hátam mögül Sam hangját, odafordultam. Ahogy fel akar állni egy fájdalmas ordítás hagyta el a száját.
- Szerintem maradj fekve. Mindjárt hozok vizet. - mondtam neki és letéptem egy falevelet, majd megtöltöttem vízzel. - Tessék! - adtam át neki és a krémhez nyúltam. - Vedd le a pólód! - kértem tőle. Elsőnek felhúzott szemöldökkel nézett, majd felröhögött.
- Szóval vegyem le a pólómat? - vigyorgot a képembe. Jézus.
- Igen, Sam. Vedd le a pólódat! - ismételtem, mire nagy nehezen teljesítette kérésem.
Lecsavarom a krémnek a dobozát és elkezdtem bekenni Sam sebét. Ő párszor felsziszent, de nagyjából jól viselte a dolgot.
- Sajnálom, hogy úgy rád támadtam tegnap. - törte meg a csendet. Kikerekedet szemekkel néztem rá.
- Sam ne legyél hülye, megérdemeltem. Egy féreg voltam Carolinával. - mondtam a szemébe nézve - Én is kiakadtam volna. Közel állt hozzád Carolina, nem? - néztem rá kérdően. Sam lehunyta a szemét.
- Igen, közelállt hozzám. Régebben. - válaszolt, kíváncsian néztem rá.
- Hogy érted?
- Régemben a barátnőm volt. - mondta ki gyorsan. A testem megfeszült, és újra végig járta az a fura érzés.
Jézusom! Most komolyan egy halott lányra vagyok féltékeny?
Sam rám mosolygott.
- Nyugi Johanna! Csak az exem, úgyhogy van esélyed nálam! - kacsintott egyet, mire komoran ránéztem, de utána muszáj volt elnevetnem magam.
- Oké, nekem van esélyem nálad. De ki mondta, hogy nekem bejössz? - vigyorogtam a képébe.
- Üvölt rólad, hogy tetszem neked bébi! - vigyorgott vissza.
- Te hülye vagy! - most már a földön hevertem a röhögéstől.
- Te kezdted! - tette fel védekezően a kezét, mire csak egy "ja persze" pillantással ajándékoztam meg.

Mindketten a folyó partjánál ültünk. Még szerencse, hogy volt víz körülöttünk, ugyanis baromi meleg volt. Lehetett vagy negyvenöt fok.
A ruhánk átázott, fájt a fejünk és rohadt éhesek voltunk.
- Na jó! Ez így nem mehet tovább! - keltem fel és Samra néztem - Elmegyek vadászni! - mondtam és már nyúltam is a buzogányhoz és a késemhez.
- Te megőrültél? Alig tudsz járni, és tele vagy sebekkel! - fogta meg a lábam Sam.
- De még mindig jobban nézek ki mint te! - céloztam arra, hogy nekem nincs leégve a fél oldalam.
- Nem igaz!
- De igaz! - vágtam vissza - Sam, itt maradok a közelben. - mondtam nyugtatóan.
- Jó, de ha bármi történik veled...
- Nem fog! - mondtam és már el is indultam az erdő felé.

Az erdő fele szénné éget tegnap és bár tudtam, hogy azt ígértem Samnak, a közelben maradok, még is elmentem egy kicsit távolabb. A buzogány ott lógott mellettem. Utáltam ezt a fegyvert. Nehéz volt, és amúgy se tudtam báni vele. Az övembe ott volt a késem. Izzadság cseppek szántottak végig az arcomon. Gondoltam, hogy rosszul fogom viselni a hőséget, de azért nem ennyire...Szédültem és a torkom kiszáradt, olyan érzésem volt mintha a nap kiszívná az összes energiám.
Már ezer éve az erdőben bóklásztam, de semmit se találtam. A hasam fájdalmasan megkordult.
- Ma nem lesz kaja haver! - tettem a hasamra a kezem. Nem, egy csöppet se voltam nevetséges. Felsóhajtottam. Muszáj lenne visszamennem, Sam már biztos aggódik. Ahogy megindultam, megszédültem és egy fába kellet kapaszkodnom, hogy nehogy orra bukjak. A fejemhez szorítottam a kezem. Egyszerűen égette a testem a nap.
A hetedikben folyton árnyék volt, így mindenkinek falfehér volt a bőre. Ahogy az enyém is, és mint tudjuk egy fehér bőrű embernek nem tesz jót a sok napfény. Ez rajtam is beigazolódott. Teljesen leégtem. A hányás kerülgetett, a fejem lüktetett  a sebeim újra elkezdtek fájni. Egy szóval szarul voltam. Ha nem sietek, akkor itt fogok nyomban elájulni. A látásom homályos volt, a testemet csak húztam magam után, a világ forgott velem.
Már nem voltam messze Samtól.
Gyerünk! Már csak kicsit kell kibírnom.
A levegőt nehezen vettem. Egy kék ruha és egy piszkosszőke haj tűnt fel a látókörömben.
- Sam? - suttogtam rekedten, felém nézett és rögtön felém rohant. Valamit még mondott nekem, de én nem hallottam. Csak a lángoló testemre és a lüktető fejemre tudtam koncentrálni. A következő pillanatba felfordult velem a világ és valami keménynek ütközött a fejem.
Minden elsötétült.

Egy erdőben voltam.
Apám előttem gyalogolt és épp azt magyarázta, hogy mire kell figyelnem vadászatkor.
De én nem figyeltem rá. Az éjfekete hajamat birizgáltam és egy kis farkast figyeltem. Játszadozott és össze-vissza szökdécselt.
Elmosolyodtam.
A bokrok közül egy nagyobb szürkés farkas lépet ki és megragadva a kisfarkast elhajítja azt.
Kikerekedett szemekkel néztem a nagy farkasra.
Düh árasztotta szét a testem.
Elkezdtem csapkodni egy ággal, hogy tűnjön el a farkas.
Az csak felemelte a fejét és fenyegetően rám meredt.
A szeme megcsillant a fényben.
Snow szeme nézett vissza rám.
Ijedten futottam hátra.
- Apa! Apa! - ordítom, elbotlok valamiben és a földre zuhanok.
Hátra néztem és apámat láttam a földön.
Üveges tekintettel meredt rám, a homlokában egy lyuk volt.
Vérrel írva, ez állt az arcán: Te hibád!
- Te hibád! Miattad haltak meg! Elkapunk Johanna Mason! - mondja Snow hangja, mindenfelől ezt suttogja.
Befogom a fülem és felsikítok.

Sikítva keltem fel. Hirtelen felültem. A nagy lendülettől megszédültem.
- Anya! Apa! - A sikításom vizhangzott.
- Hé Johanna! Nyugi! Itt vagyok! - Ért hozzá a remegő testemhez Sam.
- Meghaltak! - suttogtam. Teljesen önkívületlen állapodban voltam - Megölte őket! - ismétlem. Könnyes szemekkel meredtem Samra, zavarodottan nézett vissza.
- Sss....nyugodj meg Johanna! Nem bántottak senkit! - csitított és átkarolt. Úgy csimpaszkodtam belé mint valami kismajom.
- Sajnálom. Nem akartalak ilyen helyzetbe hozni.. - mondtam és megtöröltem a szemem.
- Te meg miről beszélsz Johanna? Csak egy rossz álmod volt. Ezért nem kell bocsánatot kérned! - mondta, mérhetetlen szomorúság árasztott el.
Ez nem egy rossz álom. Ez a valóság.
Minek áltatnám magam? Valószínűleg a szüleim egy lyukkal a fejükben hevernek valahol.
Lehunytam a szemem. Nem szabad erre gondolnom. Mert fájt, fájt az igazság.
- Felkelek! - mondtam Samnak de ő vissza tolt a földre.
- Nagyon rosszul viseled a meleget. Pihened kell és jó sok vizet innod. - mondta és a kezembe nyomott egy levelet ami tele volt vízzel.
Bummm....
Megdermedtem. Egy ágyú dörrenését hallottam, majd mozgást érzékeltem a bokrok mögül.
Felpattantam, nem törődve, hogy bármelyik pillanatban elájulhatok.
- Nem támadhatunk! - suttogtam Samnak, de a szemem az erdőt fürkészte - Túl gyengék vagyunk! - tettem hozzá, és abban a pillanatban egy sötét alak robbant ki az erdőből - Menekülj! - ordítottam Samnak és máris mindketten az erdőbe vetettük magunkat.
Követett minket. Hangos lépteket hallottam mögülem. Pár perc múlva egy kés suhant el a fejem mellet és beleállt egy fába. Futásból sprintelésbe váltottam. Éreztem, hogy az izmaim megfeszültek.
Sötét volt, pont csak annyit láttam, hogy tudjak cikázni a fák között. Az alak aki követett, valószínűleg tele lehetett késekkel, ugyanis még egy fegyver suhant el mellettem.
Jó nagy szarban vagyunk.

Már az összeesés szélén álltam amikor megláttam egy személyt. Pontosan előttünk állt. Egy baltát tartott a kezében.
Egy hivatásos. Ez volt az első gondolatom. A második pedig az, hogy sarokba szorítottak. Kétségbe esetten néztem Samra. Látszott rajta, hogy ő se bírja tovább a futást. Egyre jobban közeledtünk az előttünk álló személyhez. Ahogy közelebb értünk kirajzolódott az arca és barna haját megvilágította a hold.
- Jacob? - suttogtam kikerekedett szemekkel és abban a pillanatban eldobta a baltát. Én ijedten húzódtam a másik irányba. A balta az üldözőnk fejébe állt. Ahogy megszólalt az ágyú, felpattantam és Jacob felé rohantam.
- Te megőrültél? - ordítottam a képébe és semmi kedvem nem volt visszafognom magam - Ha egy centivel is arrébb dobod azt a kurva baltát akkor most én hevernék ott, te barom! - megfogtam a ruháját és szorosan tartottam a nyakánál fogva - Te egy igazi seggfej vagy! - vágtam a képébe és haragosan ellöktem magamtól.
- Johanna, Jacob megmentette az életünket! A következő kés biztos, hogy eltalálta volna valamelyikünket. - mondta halkan Sam. Kapásból hozzáfordultam.
- Ja igen tényleg nagyon hálás vagyok, hogy majdnem a fejembe állított egy baltát! - néztem szúrós szemekkel a két fiúra. - Én elmentem vadászni! - mondtam dühösen és kihúztam a véres baltát a most már halott üldözőnkből.
- Johanna túl gyenge vagy, nem lenne... - tette Sam a kezét a vállamra de én közbe szóltam:
- Leszarom! - sziszegtem a fogam között és kitépem magam a szorításából.
Leszarok mindent!

Az erdőben bóklásztam. Most már kidühöngtem magam és a haragot aggódás váltotta fel.
Minek kellet nekem eljönnöm? Azt se tudom hol vagyok....
Már kezdett világos lenni. A balta ott volt a kezembe és ez egy kicsit megnyugtatott. Hirtelen elestem valamiben és tehetetlenül a földre zuhantam. A fejemet bevertem egy kőbe, hangosan felszisszentem.
Hátra fordultam, hogy lássam mibe sikerült elesnem. Nem akartam hinni a szememnek...egy kéz állt ki a földből. Egy emberi kéz.

Felsikoltottam. Felpattantam és elhátráltam a holttest mellől. Alig kaptam levegőt. A gyér napfényben megcsillant valami a kezén, pontosabban a holtestnek az ujján.
Közelebb léptem. Egy gyűrű volt az. Egy nagyon ismerős gyűrű. Amikor eljutott az agyamig, hogy honnan is ismerem, a térdem összecsuklott, a szívem a torkomba dobogott.
- Ez...ilyen nincs. - suttogtam. Anyám jegygyűrűje volt a hulla ujján. Elkezdtem kiásni.
Egyszerűen tudom kell.
A kezem remegett amikor valami keményet tapintott meg. Elsöpörtem a földet.
- Ne....kérlek ne....Miért?! - ordítom könnyes szemekkel. Anyám üveges szeme nézett vissza rám. A homlokába egy lyuk volt. Forgott velem a világ. Ide temették őket. Az Arénába. Anyám arcához értem, jég hideg volt. Megölték őket és ide ásták be őket, hogy lássam a hullájukat. Hogy szenvedjek, hogy fájjon. Akár gondolhattam volna azt, hogy ez csak egy ócska trükk amit kitaláltak a szadista játékmesterek, de legbelül tudtam, hogy szó sincs átverésről. A szüleimet meggyilkolták.
Megcsókoltam anyám arcát.
- Megbosszulom a halálotokat... - suttogtam.
Ígérem.