14.rész Halott lennék?

Anyám holtteste mellett feküdtem. Nem voltam képes itt hagyni. A torkom elszorult, a sebeimből ömlött a vér. De nem érdekelt. Csak egy dologra tudtam koncentrálni, az pedig anyám volt, aki élettelennül hevert mellettem. Tudtam, hogy apám is a közelben van de nem akartam látni. Nem akartam több fájdalmat.
Az egész az én hibám...
Ha be tudtam volna fogni a számat akkor valószínűleg a szüleim még vígan éldegélnének a családi kunyhonkba.
Lehunytam a szemem.
Nem adhatom fel! Harcolnom kell! Miattuk.
Kifújtam a bent tartott levegőt. A sebeimet védő kötés már rég átázott, így levettem és levágtam a ruhámból egy darabot, ami úgy nézet ki mintha megrágta volna egy macska.
Lassan felálltam és leporoltam magam. Még egyszer, utoljára, anyám üveges tekintetére néztem.
- Hazatérek és bosszút állok. Megígérem. - suttogtam halkan és hátat fordítva elsétáltam. A gyűrűsujjamon ott volt anyám gyűrűje. A szívem mintha megszakadt volna, ahogy ránéztem a zöldes ékszere. Ő már sosem hordhatja.
A fák árnyékot vetettek rám, így egy fokkal kibírhatóbb lett a hőség. Bár az izmaim sajogtak, és a lábam mintha le akarna szakadni a helyéről, nagyjából jól bírtam az utam, nem mintha tudnám, hogy hova megyek.
Felkaptam a fejem ugyanis víz csobogást észleletem.
Víz.
Bár kezdett lehűlni a levegő a torkomat még mindig szárazság gyötörte. A hang felé kezdtem sétálni. A baltámat szorosan az oldalamon tarottam. Valószínűleg nem én vagyok az egyetlen aki megszomjazott. Ahogy kiléptem a fák mögül egy embert láttam meg magam előtt. Háttal volt nekem, és látszott rajta, hogy nagyon rossz alapotban van. Közelebb léptem és jobban megvizsgáltam.
Nem volt nála nála fegyver, kezéből vér folyt. A tizenkettes lány.
Ártatlan.
Hirtelen megfordult és egyenesen a szemembe bámult. Felkaptam a baltát és fenyegetően rámeredtem. Ő csak tágra nyílt szemekkel nézett vissza. Egy könnycsepp csordult ki a szeméből, a ruhája és a keze vérben úszott. Bennem megszólalt egy hang, ami azt suttogta hagyjam, had meneküljön. De a másik énem jól kiszúrná a belét a baltával, hiszen ha nem én ölöm meg akkor ő fog engem.
Hiszen fegyvere sincs! Szidom le magam gondolatban.
- Ölj meg! - suttogta épp olyan hangosan, hogy meghaljam. Felhúzott szemöldökkel néztem rá.
- Miért kérsz ilyet tőlem? - A hangom élesen csenget.
- Nem akarok élni azzal....azzal a tudattal, hogy én....hogy... - Minden egyes szótagnál elcsuklott a hangja.
- Hogy te mi? - néztem rá idegesen
Mit akar ez?!Megőrült?
- Nem szeretnék azzal a tudattal élni, hogy embert öltem. - mondta ki egy szusszal.
Kikerekedett szemekkel néztem rá, majd egy holttestre ami mögötte feküdt, amit eddig nem is vettem észre. A szívem elszorult a fájdalomtól. A nagymamám emléke olyan erősen tört rám, hogy bele kellet harapnom a számba, hogy nehogy elhagyja a szemem egy könnycsepp. A nagymamám akit nem ismertem, de még is olyan mintha mindig is mellettem lett volna. Aki azért halt meg mert nem tudott azzal a gondolattal élni, hogy ő egy gyilkos. A lányra meredtem aki most már zokogott.
- Nem a te hibád. - mondtam halkan, felkapta a fejét a szavaimra.
- Mi...mi nem az én hibám? - meredt rám értetlenül. A baltát a lábam mellé emeltem. Nem vagyok veszélyben.
- Azért öltél mert rákényszerítettek. - válaszoltam, a tizenkettes kitörli a szeméből a könnyeket.
- Semmire se kényszerítenek! Ha akartam volna elbújok és megvárom, hogy elmenjen! - mutat a halott fiúra - De én megtámadtam és megöltem! - mondta a szemembe nézve. A tekintetébe valami megcsillant. A harag.
Haragos volt magára és a tettére.
- Ha nem te ölsz meg, akkor én fogom magam megfojtani! - jelentette ki és felállt.
Összeszorítottam a szemem.
Ne, ne, ne, ne!
Nem bírtam volna ki ki ha ő is öngyilkos lett volna, ha ő is azért ölné meg magát mert megölt valakit. Túlságosan is hasonlítana a nagymamám halálához, elég, hogyha ő kisért az álmaimba. Nem kell még ez a lány is.
- Ne öld meg magad! - utasítottam  keményen.
- Akkor viszont te ölsz meg! - válaszolt. A szívem hangosan dübörgött a mellkasomba.
Carolina jutott eszembe. Pontosabban az az érzés amikor elvágtam a torkát.
Az az érzés amikor legszívesebben leugranál egy szakadékba, hogy megszólaljon az a rohadt ágyú és, hogy végre vége legyen a szenvedésnek. Ez az az érzés amikor meg akarsz halni. Magammal veszekedtem, a gondolataim összezavarodtak.
De végül döntöttem. Oda sétáltam a lányhoz és felemeltem a baltám.
- Köszönöm! - suttogta nekem, én csak összepréselem az ajkam.
- Ne köszönj semmit! - válaszoltam - Sajnálom! - néztem a szemébe és egy lendülettel levágtam a fejét.

Az Arénát végig járta az ágyú hangja és az én sikításom. Összeszorítottam a szemem és futásnak eredtem. Az egész testemet végig karistolták az ágak, a lábam időnként belegabalyodott a gyökerekbe. Addig futottam ameddig valamiben akkorát estem, hogy előre bucskázva beleestem egy gödörbe. Remegve keltem fel, és kimásztam a lyukból. Nem mozdultam. Előre szegezve a tekintetem, egy fát bámultam. Arra lettem figyelmes, hogy valami hullani kezd az égből.
Kirázott a hideg, ahogy hozzám ért egy puha fehér hópehely.
Felnéztem az égre.
Ezek hülyék.
Elsőnek negyvenöt fokon megsütnek majd lefagyasztanak.
Bár a bőröm nem bánta a hideget, a testem máshogy volt vele, dideregve kezdtem a havas fák között botorkálni.

Pár perc múlva már a bokámig ért a hó. A lábujjaim lefagytak és alig tudtam mozgatni őket. Csak akkor álltam meg amikor megszólalt a Kapitolium himnusza és megmutatták a halott kiválasztottakat.
Tizenöten maradtunk.
Ami nagyon sok ahhoz képes, hogy már legalább négy napja megy a viadal.
Utoljára a tizenkettes lány képe villant fel. Bátortalanul mosolygott a képen.
- Sajnálom... - suttogtam az ég felé.
Már épp újra elindultam volna, amikor még egy arc jelent meg a felhőkön. Fekete haja a válláig ért, barnás szeme fenyegetően meredt rám.
Én voltam az.
Hitlenkedve néztem vissza önmagamra. Szóval halott lennék?

Szisztok!
Végül csak kész lett ez a rész is! :D 
Előre szeretnék szólni, hogy nem tudom, hogy következő héten lesz-e új fejezet, mert így év vége felé az összes tanár bekattant és szinte minden nap írunk, felelünk... ):
Majd meglátom, hogy lesz időm! ((:
Véleményetek a részről? :D 
Sziasztook! :*