20.rész A fájó igazság

Az erdőben sétáltam amikor hirtelen minden elsötétült és hatalmas nagy vihar kerekedett. A fák ágai nagy reccsenésekkel zuhantak a földre, a lehullott leveleket felkapta a szél. Az égből jégeső zúdult a testemre, bele kellett kapaszkodnom valamiben, hogy el ne esek. Akár órákig is tarthatott. De amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan is ment el. Hirtelen abba maradt az eső és a szél már nem rángatta a fákat. De a nyomok ott maradtak. A letört ágak, a hűvös levegő és a nedves talaj. A végtagjaim tele voltak sebekkel, mert csomó ág eltalált. Óvatosan elengedtem a faágat amiben kapaszkodtam és dermedten néztem körbe.
- Misis Mason! - mondja egy gúnyos hang amire akaratlanul is összerezzenek - Látja ezt? Hogy mi lett abból a helyből amit szeretett? Egy rövidke idő alatt minden tönkre tett ez a vihar. - mondja kacagva.
- Snow Elnök! - suttogom.
-Bizony! Tudja, Mason én olyan vagyok mint egy vihar. Ha feldühítenek tombolok. - néz rám - És maga feldühitett. Érti? - kérdezi felhúzott szemöldökkel. Egyenesen a szemébe néztem.
- De nem csak ebben hasonlítok egy viharra. Hanem abban is, hogy hogy pusztítok, megkeserítem az életét, összedöntöm azt amit eddig épített az élete során. Pont mint egy vihar. Mély nyomot hagyok az emberben. Mert lehet, hogy kívülről begyógyulnak a sebek, de belül nem, ott mindig is megmaradnak a hegek. Olyan hegek amit senki és semmi nem gyógyíthat meg. - mondta és közelebb lép hozzám. - Kegyetlen vagyok, Mason! Én nem akartalak bántani, te kényszerítettél rá. De most már nincs vissza út, meg fogom keseríteni az életed! Ebben biztos lehetsz!- röhög fel, felkaptam egy követ és egyenesen felé hajítottam, de ő abban a pillanatban eltűnt.
- Miattad haltunk meg! - suttogja egy hang.
- Utálunk. Mindenről te tehetsz! - hallom meg anyám hangját.
- Anya? Apa? - A hangom hisztérikus volt.
- Hiába hívod őket. Már halottak, mint Jacob! - röhög fel Markus.
- Jacob utál. Pont mint Sam! Jobban szeretett engem mint téged, ribanc! - hallom meg Carolina éles hangját. Kikerekedett szemekkel néztem körbe, de nem láttam senkit.
- Öngyilkos lettem. Nem bírtam volna ki ha olyan unokám lenne mint te! - szinte köpte a szavakat a nagyanyám. A szívem hevesen vert.
- Látod Johanna? Mindenki utál! - suttogja Sam. Felsikoltok és a földre rogyok.
- Hagyjátok abba! - üvöltöm.
- Te hibád! Mindenki utál, gyűlöl Johanna Mason! - A hangok egyszere beszéltek.
Újra felordítottam.

- Hagyjatok! - üvöltöttem és a fülemre szorítottam a kezem. Valaki hozzám ért. - Ne érj hozzám! Te csak egy hang vagy! Hagy békén! - összeszorítottam a szemem.
- Johanna? Én vagyok az! Sam. - mondta és az arcomhoz ért. A szemeim kipattantak és izzadt testtel és őrülten dobogó szívvel ültem fel. - Jól vagy? - fogta meg a kezem Sam. Erre a kérdésre nem nagyon volt kedvem válaszolni. Beletemettem a kezembe az arcom.
Csak egy álom.
Próbáltam egyenletesen venni a levegőt, de nem ment.
- Rosszat álmodtál? - simít végig Sam az arcomon.
- Snow mindenkit meg fog ölni akit szeretek. Gyógyíthatatlan sebeket hagy bennem. Pont mint egy tomboló vihar. - suttogom magam elé nézve.
- Jézusom Johanna! Szédülsz, hozzak vizet? Mi baj van? - Egyenesen a szemembe bámult, a tekintete aggodalmat sugalt.
- Te nem láttad azt amit én! - suttogom, mire úgy nézett rám mint egy őrültre. Bár lehet, hogy én is annak hinném magam a helyében.
- Akkor mond el, hogy mit láttál. - mondta és a keze a csuklómhoz csúszott.
- Ott volt Snow, azt mondta ő egy vihar, ami felborít mindent, megsebez, majd hagyja, hogy egyedül szenvedjek. A szüleim meghaltak, Jacobbal együtt, az én hibám miatt. Te nem engem szeretsz hanem Carolinát. Markus pedig sosem láthatja a családját, akik valószínűleg már éhen haltak. Snow mindenkit meg fog ölni akit szeretek, mint például téged...te is miattam fogsz meghalni. Az életem egy romhalmaz. - soroltam. A torkom összeszorult és Sam szemébe bámultam.
Azt vártam tőle, hogy megvigasztal és, hogy megnyugtat. De nem tette. Rám zúdította az igazságot, ami hihetetlenül fájt.
- Johanna! Én nem ilyennek ismertelek! Egy erős, magabiztos, talpraesett lány voltál. De most? Most egy gyenge, önsajnálatban úszó reményvesztett lány áll előttem! Szedd már össze magad! Hát nem érted? Ezzel csak bebizonyítod Snownak, hogy legyőzött! Igen, a szüleid meghaltak. De attól még hogy emlegeted őket nem fognak újraéledni, Jacob is meghalt, igen. Állj bosszút és ne siránkozz! Markust pedig aztán végképp felejtsd el! Az a gyerek meg akart ölni, Johanna! - A hangját felemelte és közelebb lépet hozzám. - Amit meg rólunk mondtál, gondolkodj mielőtt beszélsz! Szerinted miért téged akartalak mint egyetlen szövetséges? Vajon miért akarlak megvédeni mindentől? Szerinted miért smároltalak le a viadal kellős közepén? - A hangja idegesen csengett- - Azért mert szeretlek, Johanna Mason! Lehet, hogy meg fogok halni, de nem miattad, hanem azért mert én így akarom. Ennek a viadalnak is vége lesz, mint mindegyik másnak. - A hangja elcsendesedett. - De boldogan fogok meghalni. Mert tudom, hogy egy olyan ember fogja megnyerni a 71. Éhezők viadalát aki megérdemli. Akit szeretek! - mondta egy szomorkás mosollyal. Könnyek közt néztem vissza rá. Közelebb léptem hozzá és egyenesen a szemébe bámultam. Majd egy akkora pofont lekevertem neki, hogy csípte a tenyerem.

- Te idióta! Hát hihetetlen, hogy nem értesz meg! Bár mondjuk honnan is érthetnéd? Élnek a szüleid, és még sose halt meg miattad egy ember sem! Hogy mondhatsz ilyet, hogy "felejtsem el őket" ? Egy ilyen dolgot nem lehet csak úgy kiverni a fejedből! Tudod, én egy megértő, vicces és határozott emberként ismertelek meg. De most tudod mit láttok? Egy bunkó barmot aki úgy osztogatja az észt, hogy nem is élte át azt amit én! Nem tudod, hogy mit éltem át a napokban! De nem is kívánom, hogy átéld, mert szörnyű és fájdalmas volt látni ahogy sorra halnak meg a szeretteim! Te pedig ezek után a fejemhez vágod, hogy meg fogsz halni. Nem érzed, hogy hogy ragaszkodom hozzád? Te maradtál az egyetlen ember akit szeretek! - hadartam - Mert igen rohadtul szeretlek! De ilyenkor elbizonytalanodom. Tényleg kell ez nekem? Nem vagyok biztos magamban, az érzéseimben. Ha tudnád, hogy mennyire idegesít ez a bizonytalanság. Bele fogok őrülni. - A hangomat valamikor felemeltem valamikor pedig szinte csak suttogtam a szavakat. Sose beszéltem senkinek még ennyire nyíltan az érzéseimről.
Erre itt van egy fiú akit kevesebb mint egy hónapja ismertem meg, akibe beleszerettem és akibe megbíztam, akinek kitárulkoztam. - Sam, nem mondj nekem olyat, hogy te... - A hangom elakadt. - ,hogy te meg fogsz halni - szinte suttogtam. - ,mert ezzel fájdalmat okozol nekem. Ha tényleg szeretsz és meg akarsz védeni mindentől akkor ne mondj ilyeneket. - néztem mélyen a szemébe. Sam hosszasan bámult rám majd belefúrta a tekintetét az enyémbe.
- Tudod, most épp pofon vágtál azért mert elmondtam neked azt amit érzek. Nem gondolod, hogy ez egy kicsit durva? - A tekintete szikrákat szórt felém. Meglepetten néztem vissza rá, de pillanatok múlva az én tekintetem is megkeményedett.
- Örülj, hogy csak egyet kaptál! Mert, hogy észhez kell térned! Úgy beszéltél a halott emberekről, a szeretteimről mintha teljesen normális lenne, hogy már nem élnek. Mintha le kéne szarnom őket, hiszen már úgy is halottak! Most gondolj bele! Te mit tennél ha meghalnának a szüleid, az egyik szövetségesed, és az egyetlen ember aki még fontos neked ebben a rohadt világban az orrod alá nyomja, hogy úgy is meghal? Te mit éreznél Odair?! - üvöltöttem, és a haragtól könnyek árasztották el az arcom.
- Johanna, egyszer minden dolgon túl kell lépni. A halálon is. - mondta Sam. - Te azt kéred, hogy hazudjak. Mert ha azt mondanám, hogy életünk végéig együtt leszünk, gyereket nevelünk, összeházasodunk és boldogan élünk amíg meg nem halunk, akkor hazudnék. Mert legbelül mindkettőnk tudja, hogy ennek a viadalnak is lesz egy győztese. Csak egy  győztese. - A hangja nyugodt és halk volt. - Szembe kell nézned az igazsággal és nem álltathatod magad a hazugságokkal. - mondta és hátat fordított nekem. - Nincs értelme folytatni ezt a beszélgetést.
 Könnyes szemmel nézem ahogy elmegy. Ott maradtam egyedül az érzéseimmel.
A haraggal, az idegességgel, fájdalommal, és félelemmel.
A baltám után kaptam és teljes erőből neki vágtam egy fatörzsnek.
Miért  fáj ennyire az igazság?