33.rész Hol vagy most?

Sétálásból sprintelésbe váltottam, és szinte beestem a szobámba. Majd olyan erősen bevágtam az ajtót, hogy azt még Coin is hallhatta az irodájából. A szobában ott volt Gale is aki most lefagyva nézett rám.
- Mi van? - mordultam rá, majd lerogytam az ágy szélére.
- Valami gond van Johanna? - kérdezte kimért hangon mire majdnem elnevettem magam kínomba.
- Valami olyasmi Őrmester! - forgattam meg a szemem. - Nem tudnál egy kicsit lazább lenni? - néztem rá felhúzott szemöldökkel.
- Mit értesz a "laza" szó alatt? - nézett rám gúnyosan.
- Azt, hogy ne úgy beszélj velem mint valami bérgyilkossal aki bármelyik pillanatban elvághatná a torkod. - néztem rá szemrehányóan. Erre már nem felelt semmit. Végül meguntam a várakozást és inkább úgy döntöttem, hogy lezuhanyozom. Bezárkóztam a fürdőbe és hosszasan folyattam magamra a forró vizet. A testem ellazult és pár percig megengedtem magamnak, hogy elfelejtsem a gondjaim.
A hajamat is megmostam és a kezemmel kifésültem. A tükör elé állva néztem magamon végig.
Bár még mindig jó volt az alakom, a karom vékonyabb lett, és nem voltam annyira izmos mint régebben. A  fekete hajam megnőtt és pár hajszál belelógott a zöldesbarna szemembe. Mélyen beszívtam a levegőt és magamra tekerve egy törülközőt kiléptem az ajtón. Gale felnézet a papírok közül és egy szekrény felé biccentett.
- Ott vannak a ruháid. - mondta majd újra olvasni kezdett. Ahogy a szekrényhez értem, kopogás hallatszott.
- Felöltözöm, addig megnézed ki az? - néztem Galera aki csak bólintott. Hallottam ahogy odasétál az ajtóhoz és kinyitotta.
- Hello! - köszönt.
- Johanna hol van? - Finnick hangja idegesen csengett. Na még csak ez hiányzott. Gyorsan felvettem az első kezembe akadó fehérneműt és kiléptem a fiúk elé. Gale tetőtől-talpig végig mért, míg Finnick kikerekedett szemekkel bámult hol rám, hol Galera.
- Miért nincs rajtad ruha? - nézett rám Finnick, mire majdnem rám jött a nevetés. Nem válaszoltam, csak összefontam magam előtt a kezem.
- Ugye ti nem... - kerekedett ki a szeme Finnicknek, mire már nem bírtam tovább.
- Jézusom Finnick… - röhögtem, de Finnick még mindig furán méregetett - Nyugi, nincs köztünk semmi. - vigyorogtam, látszott, hogy Fin megnyugodott, mellette Gale pedig unottan figyelte a kis jelenetünket. Pár pillanatig csönd volt a szobában majd Finnick feltűnően Galera nézett.
- Szeretnék beszélni veled Johanna...négyszemközt. - Gale vágott egy grimaszt majd hátra sétált a kanapéhoz.
- Mindjárt jövök, csak felöltözöm. - biccentettem Finn felé majd újra a szekrényhez mentem és felvettem egy farmert meg egy sima kék pólót.
Az ajtófélfának támaszkodva néztem Finnickre. - Mit akarsz? - mondtam nem túl kedvesen, ugyanis még mindig haragudtam rá.
- Annievel valami baj van. - mondta aggódóan, de engem ez egy cseppet se hatott meg.
- Szegény Annie... - mondtam gúnyosan. Még jó, hogy most vesztünk össze...De hát az kit érdekel?
- Most komolyan Johanna! Amióta beszéltél vele nagyon fura! - mondta haragosan.
- Hát persze! Biztos, hogy az én hibám! Hiszen Annie mindig is annyira normális volt, nem is értem, hogy mi baja lehet. - sóhajtottam fel drámain mire Finnick szikrákat szóró szemmel nézett rám.
- Ne gúnyold ki Anniet! Nem tehet róla, hogy párszor kiakad! - mondta mire én egy gúnyos vigyorral néztem rá.
- Jó, oké! Mit akarsz? Hogy valljam be, hogy valami gonosz átkot szórtam rá? Vagy mi? - kérdeztem felhúzott szemöldökkel.
- Nem. De lehet, hogy te tudod, hogy mi a baja. - mondta komolyan.
- Fogalmam nincs, hogy mi baja! - vágtam rá gondolkodás nélkül.
- Biztos? - kérdezte sóhajtva.
- Biztos. - erősítette meg. Finnick még egyszer mélyen a szemembe nézett majd egy bocsánat kérő mosollyal átölelt.
- Bocsáss meg, hogy sokszor egy hülye bunkó vagyok. Tudod, hogy sose akarnálak megbántani! - suttogta és végig simított a hátamon. Sóhajtva viszonoztam a szorítását. Egyszerűen nem lehet rá haragudni.
- Jó éjszakát! - engedett el és adott egy puszit.
- Neked is! - mosolyogtam halványan majd becsuktam az ajtót. Egy sóhajjal lecsúsztam a padlóra és a hátamat az ajtónak támasztottam. Hallottam Finnick lépteit a folyosón. Nem akartam rá haragudni, rosszba lenni vele, de van amikor legszívesebben neki is jól beolvasnék. Mint például ma.
Imádom Finnicket. De vannak dolgok amit egyszerűen nem tűrők el szó nélkül. Igazságtalannak találtam, hogy mindenki engem és Peetát szídta, hogy mi milyen agresszív vadállatok lettünk. Egyszer majd megnézném, hogy ők, hogy bírnák a Kapitolium kínzási módszereit!
- Összevesztetek Finnickkel? - kérdezte hirtelen Gale. Elsőnek le akartam kezelni egy "semmi közöd hozzá" válasszal, de végül úgy döntöttem, hogy most az egyszer normálisan szólt hozzám nem fogom elcseszni egy beszólással.
- Valami olyasmi. - mondtam halkan.
- Úgyis kibékültök. - válaszolt egy halvány mosollyal, csak most jöttem rá, hogy milyen kevésszer láttam mosolyogni.
- Remélem. - erőltettem magamra egy mosolyt, mert nem állt szándékomban megosztani vele, hogy igazából már nem is haragszom Finnre. Pár pillanatig csönd volt, majd felállt a kanapéról.
- Én már alszom! - jelentette ki és levette a pólóját - Majd kapcsold le a villanyt. - motyogta és bezuhant a párnák közé.
- Jóéjt! - mondtam és én is felálltam a földről és a kanapéhoz sétáltam. Gale bőrkabátját eltolva leültem. Ahogy megmozdítottam a kabátot kiesett belőle egy kép. Felemeltem a kis papírlapot és közelebbről is megnéztem. Gale és Katniss volt rajta.
Összeszorított szájjal néztem a képet.
Vajon Peeta erről tud? Akaratlanul is rosszabbnál rosszabb dolgok jutnak eszembe Katnissről. Galet csak egy áldozatnak találtam, aki reménytelenül beleszeretet egy lányba aki még magában se biztos, nem, hogy a két fiú által érzet érzelmeiben. Megfordítottam a képet és egy felíratott találtam rajta:
Szeretlek Catnip!
Sóhajtva néztem a most békésen szunyókáló Galera.
Galeról és Katnissről hirtelen Peeta is eszembe jutott.
Talán őt sajnálom a legjobban....
Most mit csinálhat épp? Egy ágyhoz kötve ordibál? Vagy már beletörődött a sorsába? Nem tudom, de én egy percig se hibáztattam azért amiket mondott. Tudom min ment át, ha nem is teljesen, de együtt tudtam érezni vele.
Hirtelen mintha Peeta üvöltéseit hallottam volna mindenhol, a fejem zúgott és hallottam a szemüveges nő gúnyos nevetését; "Úgy se jutol ki innen élve!", suttogta a fejembe egy kis hang, ami halálra ijesztett.
Nincs igazad! Suttogom magamban.
Megmentettek, élek!
Ismételgetem és újra Galera néztem. Arra a fiúra aki a karjaiban vitt el abból a szörnyű cellából.
Hirtelen felindulásból felálltam a kanapéról, levettem a ruhám majd befeküdtem Gale mellé. Semmi kedvem nem volt a kanapén aludni! Oldalra fordultam, és Gale vállát tanulmányoztam ami most kilógott a takaró alól. Ahogy közelebb húzódtam hozzá az ágy megreccsent és én ijedten néztem körbe. Pont olyan hangja volt, mint amikor az őrök kinyitották a cellám ajtaját és egy újabb kínzásra cipeltek. A pánik végig száguldott a testemen. Gyorsabban vert a szívem, a légzésem felgyorsult, a pupillám kitágult.
Egy újabb pánikroham.
Már rég nem volt az utolsó. Azt hittem abba maradtak...De még sem.
Újra a bevált módszerekhez folyamodtam:
Lehunytam a szemem és próbáltam kizárni a rossz gondolatokat, egyenletesen vettem a levegőt és minden erőmmel azon voltam, hogy  lenyugodjak, közben pedig anyám jegygyűrűjét szorongattam, amit a viadal óta hordtam.
Végül, amikor már visszaállt a pulzusom, és nem kapkodtam a levegőt, újra Gale felé fordultam.
Közelebb húzódtam hozzá és meg akartam érinteni, de a kezem megállt a levegőben majd vissza esett a matracra.
Mióta nem értem hozzá egy fiúhoz? Már nem is tudtam.
Persze Finnick nem számított, hiszen rá mindig is barátként tekintettem.
Újra Sam jutott eszemben. Emlékszem, hogy mindenki azt hitte, hogy csak színészkedtem, hogy azért játszottam el, hogy szerelmes vagyok Samban, hogy nyerjek. Mert sokak szerint nem lehet valakibe három hét alatt beleszeretni.
És talán igazuk volt. Normális esetben tényleg nem lehetne. De az nem volt normális eset. Egy arénában voltunk, csak egymásra számíthattunk, hihetetlen erős kötelék volt köztünk.
De mégis mikor elváltam Samtól akkor már éreztem, hogy nekem ez nem megy. Nem volt annyira erős a szerelmünk, hogy kibírjon egy viadalt.
Éreztem, hogy szeretem. De nem eléggé. De úgy látszik Sam nem így volt vele, ő még meghalni is képes volt értem. És nem hitegethettem magam azzal, hogy én is megtettem volna érte. Nekem túl fontos volt a lázadás. Mindennél fontosabb, pedig most már tudom, hogy hihetetlen naiv és fiatal voltam ahhoz, hogy kirobbantsak egyedül egy lázadást. Ez annál sokkal bonyolultabb.
- Bocsáss Sam. - suttogtam a plafonnak, majd belefúrtam a fejem a párnába.

Ott állt előttem.
Tele volt sebekkel és alvadt vérrel...De a szeme ragyogott, és látszott rajta, hogy még nincs tisztában a dolgokkal. Közelebb lépett hozzám de én megállítottam.
- Csak egy nyerhet. - mondom halkan, elsőnek nem érti, majd az arca elfehéredik és fájdalmasan néz rám.
- Csak egy. - ismétli.
És ekkor már tudtuk, valamelyikünk meghal.
Elkezdett magyarázni, de a szavait nem értettem, csak a kétségbeesett arcát tanulmányoztam.
Felemeltem a késem és mélyen a szemébe néztem:
- Sajnálom Johanna! - mondom és a feje melletti fára célozva eldobom a késem.
A tervem bevált. Johanna ösztönből rám hajította a kést.
Összeestem a földön, a fejem egy kőnek csapódott.
- Miért tetted?! - ordítja és ledobja magát mellém.
A lázadásért. Érted.
- Neked kell túlélned! - mondom halkan.
- Nem! Ez nem igaz! - ordítja.
- Egyszer meg fogod érteni Johanna! - suttogom.
- Megmentelek!-  rántja ki a hasamból a kést és megpróbálja bekötni a sebem.
- Johanna... - suttogom elhaló hangon és megfogom a kezét.
Könnyek közt nézett le rám.
A szemem lassan lecsukódott, éreztem, hogy nem bírom sokáig.
- Ne Sam! Maradj velem! Csak te maradtál nekem! - zokogja.
- Mutasd meg a Kapitoliumnak, hogy nem győzött le! Indítsd el a lázadást! - mondom parancsoló hangon. Meg tudja csinálni, tudom, hogy Johannának sikerülhet. - Mindig veled leszek Johanna Mason. - mondom, majd örökre lecsukom a szemem.

Könnyes szemekkel ébredtem fel.
- Mindig veled leszek Johanna Mason... - ismételtem Sam szavait az álmomból - Akkor most hol vagy? - suttogtam, de legszívesebben ordítottam volna.

Sziasztoook!
Bocsi, hogy mostanában csak egy részt tudok hozni hetente, de az edzéseim és a tanulás mellett nagyon kevés időm van! ):
Köszönöm az előző részhez írt kommenteket! (: Nagyon örültem nekik! :D ((:
Remélem ez a rész is tetszett, bár tudom, nem nagyon tartalmazott izgalmas jeleneteket, ez inkább ilyen "nyugisabb" rész lett! :"D (:
Sziasztoook! :*